balintert
Számlaszámunk: 10401983-50485453-48551010
balintert
 
         

 

 

Kezelések

A második kezelés menete.

A második kezelésen is túl van Bálint. El kell, mondjam, hogy ez a kezelés az összetételében volt más. A múlt heti az köldökzsinórból származó őssejt kezelés volt ez, a második pedig csontvelőből származó. Mi odakint a műtő előterében csak azt észleltük, hogy ennél a kezelés fajtánál a procedúra volt hosszabb. Míg a múlt heti 15 perces addig ez 30. Bár ez valószínűleg nem attól függött, hogy milyen jellegű az őssejt.

Persze ez nem gond így első hallásra, de átélni azt a plusz 15 percet nem semmi. Rettentő idegeskedés és nyugtalanság. Amit még észleltünk az, hogy talán jobban el volt Bálintka kábítva, és jobban sírt, mert rendesen meg volt izzadva a kis feje. Aztán természetesen ismét lekerültünk egy kórterembe és elkezdődött az újabb - most csak 4 óra- fekvés. Amikor megvolt a beavatkozás le kell jönni a szobába, gyerekkel kezünkben lifttel. De az is előfordulhat és elő is fordul, hogy egyszerűen a gyermekkel egy orvosi szobában kötünk ki egy székre téve a gyereket, aminek az az oka, hogy ebben a kórházban-, de lehet, hogy ez Kínára jellemző, hogy itt- rutinszerűen végzik el ugyan azt a beavatkozást kínai gyerekeken, mint a mieinken. Tehát itt vesznek is csontvelőt és adnak is bekülönböző fajtájú őssejtet más-más területre. Ezt úgy kell elképzelni, mint ha futószalagon érkeznének a betegek. Szobában bent az orvosok, szülő beadja a gyereket, ott rövid idő alatt elvégzik beavatkozást, gyereket kiadják és jöhet a következő.

Ezt így írásban nem lehet tökéletesen érzékeltetni, hogy mi folyik itt. De szörnyű. Nekünk talán azért is az, mert ha végre szobába kerülünk a gyerekkel, akkor, ha ugyan abban a szobában vannak a kínai gyerekek kezelései, mindenkit kiküldenek és csak a gyerekek maradhatnak bent. Nem kell megijedni semmi bajuk nem, lesz, ha egyedül maradnak bent, mert egy ápolónő mindig mellettük van. Ez is gondolom egy már megszokott dolog, hogy azért valaki mégis ott van mellettük. Egyébként nagyon kedvesek az itteni ápolónők.

Hát a Második kezelés az így zajlott. Bálint továbbra is nagyon sokat eszik és nagyon jó kedvű. 5-7 naponta kap kezelést. A köztes időkben pedig próbáljuk magunkat lefoglalni, kirándulással vagy csak egy egyszerű sétával.
Bálintka meglepően jól bírja a kezelés utáni várakozást, énekelünk neki, vagy mesét nézzünk, vagy csak hallgatjuk a kínai hangokat. Ez utóbbi úgy tűnik, nagyon jó hatással van a gyerekekre, élvezettel hallgatják a számukra ismeretlen, de kedves hangokat. Csak a vége felé türelmetlen már, az éhségtől, hiszen reggel 9 óra távolínak tűnik délután 3-4 óra felé.

Bálint megkapta a 3 – ik és ma a 4 – ik kezelést. Mindent jól viselt és tényleg minden rendben van vele. Sokan azt Várják ilyenkor, telefonon, email-on és skype-on, hogy azzal a hírrel szolgálunk egy szép napon, hogy képzeljétek, a Bálint jár, és beszél és veszekszik és minden. Sajnos mi, akik itt vagyunk a kezelésen,- természetesen mi is ezt várnák titkon-, de az is sajnos igaz, hogy ez nem történik meg, csupán apró változásokat lehet észlelni a kezelést követően, pl, jobb étvágy, jobb hangulat, ha az izmok feszesek voltak, akkor azok lassan lazulni kezdenek. Tehát ilyeneket igen, észlelni lehet, de kérek, mindenkit ne várjanak itt a kezelések után azonnali csodát. Nem lesz. A kicsi, és látható javulásokat vegyük észre és kezdetnek örüljünk azoknak, mert ezek a változások kezdete a nagyobb esetleges változásoknak. Természetesen azt is kell tudni és tisztában kell, lenne azzal, hogy elképzelhető, hogy semmilyen nagyobb változást nem fogunk tapasztalni. Amennyiben jelentős változás van, úgy érdemes egy újabb kezelés sorozatra kiutazni Pekingbe. Tehát nem szeretnék senkit elkeseríteni, és természetesen hasznosnak mondom én is a beavatkozást, de mint mindenek ennek is két esélye van, vagy segít, vagy nem.

Mindezek mellet tehát nem elhanyagolható a kezelések mellett a további rehabilitáció. Itt értem ez alatt a rendszeres tornát, mozgást, masszázst, és amit még az orvosok javasolnak. És mindenképpen kell a rendszeres friss levegő, séta, kirándulás.

Bálint a rehabilitációt kiegészítve itt Pekingben kap akupunktúrás kezelést is. Ez 10 alkalmat jelent.

Hát komolyan mondom, amit Bálintka kibír az már emberfeletti. Nagyon fájdalmas, hiszen aki ismeri, ezt a módszert az tudja, hogy bár vékony tűkről van szó mégis fájdalmas a kezelés. De mindamellett az szóljon, hogy amit Bálint kap az az izmaik lazítást szolgálják, és sírással és jajgatással párosul, nagyon hasznos. Aki Magyarországon ezt szeretné, azért figyeljen oda, hogy ki és milyen eszközökkel végzi azt.

A napokban tudtunk Bálint kezelőorvosával beszélni és feltenni neki néhány talán mások által is fontosnak tartott, praktikus kérdéseket.

Kérdéseket, és az orvos által adott válaszokat.

Otthon vigyük e valamilyen ellenőrző vizsgálatra?

EEG-re januárban és 6 hónap múlva feltétlen, erről ő is szeretne tájékoztatást kapni, és egyébként jegyezzünk fel minden apró változást is.
Mennyi kezelést kaphat Bálintka?
Várjuk meg a hat hónapot és utána térjünk erre vissza.
Mikorra várható látványos javulás?
Kb. hat hónapon belül meg kell mutatkozni a javuló jeleknek, és ha ez jó, akkor lehet folytatni, szerinte Bálintka állapotában jelentős javulás áll majd be.
Első sorban az izmok lazulnak és erősödnek, másodsorban a szellemi képességben indul meg a fejlődés
Milyen terápiákat javasol?
Megfelel a jelenleg otthon alkalmazott terápia, kiegészíteni a modern orvostudományi terápiákat hagyományos kínai akupunktúrával.
Tumor képződés előfordulhat e és mit figyeljünk, milyen orvosi ellenőrzések javasoltak ennek kiküszöbölésére?
Azt mondta, hogy garantálja, hogy Bálintka őssejt kezelésével összefüggésben tumor képződés nem alakul ki. Két nagy őssejt csoportot különböztetünk meg: felnőtt és embrionális őssejteket. Felnőtt, azaz csontvelői, köldökzsinórvéri őssejteknél kizárható a tumor képződés.
Mi van akkor, ha nem hat hónap múlva kapja meg a következő kezelést?
Javasolja, hisz az, az optimális, és minden időveszteség ront az állapot javulásban.
Volt e már hasonló eset Bálinkáéhoz?
Igen, volt egy kisgyerek, aki 5 évesen fulladt vízbe, 7 évesen kapta meg az első őssejt kezelést, 6 hónap múlva a gyerek járt, sajnos anyagi okokból nem jöttek további kezelésre.
Tehát mi ezeket kérdeztük és ezeket válaszokat kaptuk. Persze mindenkit más és más érdekel, és ha bárki itt kint van, akkor soha ne féljen feltenni a benne megfogalmazódott kérdéseket, hiszen csak ebben az esetben leszünk tisztában a dolgokkal.

Még hátra van egy kezelés és még sok akupunktúra, még hátra van sok sírás és nevetés, mert ezek sajnos ezzel járnak, de örülni kell minden egyes apró jelnek, minden nevetésnek és sírásnak, mert semmi nincsen ok nélkül, minden rossz valami jónak a kezdete.

A CÉRNABEÜLTETÉS

Sok gondolkodást követően Bálintka  megkapta a cérnabeültetést. A gondolkodás azért volt, mert egyrészt nem tudtuk, hogy ez a beültetés hogyan is zajlik, és mik lesznek közben és utána. Tartottunk attól, hogy a repülő út közben esetleg Bálint nem fogja magát jól érezni. pl. nyűgös lesz, fájdalmai lesznek. Aztán, hogy a beültetés mennyire lesz kimerítő és fájdalmas, de aztán mindent átgondolva, belevágtunk. Azt tudtuk, hogy Bálintnak ez csak jó lehet.

A következőket tudom mindenki megnyugtatására írni, aki ezen a beültetésen gondolkodik.

Az ára. ez változó, de 10 ezer forintért már el lehet végeztetni, de vannak helyek ahol olcsóbb is lehet. Itt Kínában ez 400 yuán

Nem fájdalmas, ezt nem úgy értem, hogy semmit nem lehet érezni, de igen. Természetesen, ha gyerekről van szó, akkor sírni is fog, de ez elmúlik, amit kész a kezelés. Semmilyen mellékhatása nincsen. Nem lesz lázas vagy nem fog hányás lenni. Nincsenek sebek és vágások. Tehát semmi vész.

Előnye. Bálintnál ez jó volt, mert már az első perctől teljesen ellazult. És ezt is várjuk ettől. Tehát hatásos.

Meddig hatásos a beültetés? 15 napig, vagyis durván 3 hétig. Ezt követően lehet megismételni. Ha keresünk egy jó és rendes orvost, aki ezzel foglalkozik, és akkor nem kell aggódni, bár a megtalálás nem könnyű. Figyeljünk az árra is, mert a fentebb leírt árnál nagyon nem lehet több.

Ami még fontos, hogy a beültetés napján nem lehet fürdeni és tornázni sem masszírozni a beteget, csak 24 órával később.

Tehát ezt megkapta Bálint és ennek köszönhetően most nem feszíti meg az izmait. Egész nap teljesen nyugodt és pihent. Nagyon nyugodt.

Az akupunktúrás kezelés is végett ért. A kínai doktor (Mao Jin Dong) nagyon megszerette Bálintot. Olyannyira hogy az utolsó kezeléseknél már énekelt is egy kínai dalocskát, és jövet-menet puszival köszöntötte Bálintot.

Időközben Bálint megkapta az ötödik őssejtet. Így teljesült egy olyan lehetőség Bálintnak, ami még az év elején elérhetetlennek tűnt.

Sok erőt és türelmet igényelt mindez, sok aggódást és odafigyelést, mert itt és a szervezésnél is mindenre oda kell figyelni.

Minden apró dolog nagynak számit, mert általában ezek okozzák az igazán nagy problémákat.

Aztán jöhet a készülődés haza. Otthon már többen azt kérdezték mivel várjunk titeket. Természetesen valami hagyományos magyar kaja lebeg a szemünk előtt. top

Vásárlás

Érdemes, ha kijövünk eurót vagy dollárt hozni. Ki mit szeretne. Természetesen ezt itt át kell válltani az itteni valutára, mert egyébként nehézkes a vásárlás. Ezt itt csak bankban lehet megoldani. Ha betérünk egy bankba, akkor ajánlott minimum 500 eurót átváltani kezdésnek, mert ebből már meglehet venni a kezdéshez szükséges dolgokat, értem itt víz- a csapból nem iható-, élelmiszer és egyéb használati dolgokat. A váltás nagyon macerás. Akár 1 órát is igénybe vehet, mert nagyon körülményesek. Ez alapvetően jó, mert nem vágják át az embert és biztosak lehetünk a pénz valódiságában, és ez fontos! Miért? Mert figyelni kell, ha egy utcai árusnál vásárlunk, hogy nem e hamis pénzt adott vissza, figyelni kell hogy ha taxival utazunk a visszajáró pénz eredeti-e. Sajnos sűrűn előfordul, hogy rossz pénzt kapunk vissza, ha nem vagyunk körültekintőek. A banki váltás ezért is jó. Ott nagyítóval vizsgálják a pénzt és mielőtt kiadják, papírt kell aláírni. Szóval nem egyszerű, de annál biztonságosabb. Ami itt nagyon fontos és kérek, mindenkit erre figyeljen, hogy ha Magyar honban a forintot átváltják, mindenképpen szólni kell, hogy amennyiben lehet, új bankót adjanak, mert Kínában nem fogadnak el nagyon mást. Így ha erre figyelmet fordítunk, nem érhet senkit az a meglepetés, hogy itteni pénz nélkül marad. Viszont a bankban Yuan-t sem kapunk sérült, vagy agyon használtat. Nekünk volt egy icipicit beszakadt euró, minden darabja meg volt, de nem voltak hajlandóak átvenni. Ezt hazahoztuk, szerencsére nem volt rá szükség.
Angolul általában nem tudnak még itt sem, de a recepciós valamilyen szinten igen. Ő segít kitölteni a váltáshoz szükséges töménytelen mennyiségű adathalmazt. Majd ha az általunk pénzt több személy és gép megvizsgálja, az útlevélről fénymásoltat készül. Az átvett kettő darab pénzt is géppel számolják meg, legalább kétszer, minden rendben pecsét itt, aláírás ott, megkapjuk a szükséges yuant.

Véleményem szerint jó itt élni Pekingben. Ha az élelmiszereket tekintjük, akkor rengeteg féle megtalálható az üzletben. Én azt vettem észre, hogy sokkal változatosabban étkeznek hozzánk viszonyítva. Az étrendben alapként megtalálható a rák, a kagyló, ami nekik sem olyan drága, nekünk pedig érdemes kipróbálni mer fenséges, csak legyen hol elkészíteni. Rengeteg leves féle van, arra viszont figyelni kell, hogy ne legyen csípős. Mert itt nagyon odáig vannak a csípős ételekért, tehát ha példának okáért egy étterembe megyünk enni, akkor itt alapban ott, van a csípős íz, tehát szólni kell, hogy elnézést én nem kérek rá olyasmit.

Ha kenyeret szeretnénk az nehéz dolog. Ami nekik kenyér az nekünk a kalács különböző variációja. Nem lehet igazi kenyeret venni sehol, talán a bagett, ami hasonlít hozzá. A kalácsuk bármilyen is, nagyon finom.

Tejféléket lehet kapni, nagyon finom joghurtokat, vajat, és tejet. Nincs puding, tejszín, felvágott. Tésztafélékből sok van és nem beszélve a rizsből, na abból variációk tucatja, aki szeret rizs lisztből főzni megteheti, vagy ha szereti a rizspálinkát megkóstolhatja. Biztos jó ez utóbbi én nem kóstoltam.
Rengeteg féle gyümölcs, gomba és zöldségáru van, ezek közül is érdemes mimnél többet kipróbálni, mert érdekesek és nálunk nem kaphatóak.

Aki gyermekkel jön, meglepődhet, hogy itt nem nagyon van az üzletekben bébiétel vagy egyáltalán gyereknek való étel vagy játékok esetleg ruhanemű. Nagy nehezen találtunk egy bababoltot a Fuxing lu – n. Ez az üzlet nagynak számit mert nagy az áruválaszték. Lehet kapni bébiételeket, pelenkákat, ruhaneműt, játékok. A bébiételből nagy választék van itt, úgyhogy érdemes benézni és jelzem nem drágább, mint a boltban.

Bálintkának ízlettek a különleges kínai bébiételek, főleg a lila rizs, vagy az édes krumpli.
top
Szállás, elhelyezés, internet


Ez attól függ, hogy hol a szálláshelyileg- itt Pekingben úgy, mint otthon vannak elit negyedek és vannak szegényebb környékek. Ezért ha lehet, ne fogadjunk el mindent azonnal, lehetünk igényesek az itteni körülményeket tekintve. Ez főként fontos, ha gyerekkel jövünk. A tisztálkodás és a mellékhelyiségre érdemes odafigyelni, mert azért itt is van rendes wc és tusoló. Hűtőszekrényt nem mindenhol találunk. Erre jó az ablakpárkány. Természetesen télen, ha nyár van, az már problémákat okozhat. De minden megoldható. Szóval a szállásról még annyit, hogy figyelni kell arra hol és milyen. Általában ha szállodában vagyunk, naponta takarítani jönnek. Ebből nem csinálnak nagydolgot, egy húzás itt, kettő ott és ennyi. Érdemes takarítanunk, ha rendet szeretnénk. Ágyneműt nem kell hozni, azt akkor cserélik, ha kérjük.
Nekünk nagyon jó szállásunk van, két szoba és fürdőszoba, európai wc-vel. Ez nem jellemző, általában guggolós wc-k vannak. Szerencsére ezt megúsztuk.
A takarítónők nagyon kedvesek voltak, jól elmutogattuk egymásnak, hogy mire gondolunk, bár sokszor szerintem ők sem értették, hogy mit akarunk, de szépen mosolyogtak, mi szintén.

A kapcsolattartásról írok most mert ez a legfontosabb, hiszen mindenki várja, hogy jelentkezzünk, mi van itt milyen a hely stb. Érdemes ezt az érkezéstől számítva a 3 – ik napra tenni, addigra minden rendeződni fog, ezzel nyugtatni az otthon maradottakat. Internet nem valószínű, hogy van egy szálláson ezért próbálgatni kell az úgynevezett WIFI – t, ez egy vezeték nélküli internetkapcsolat. Ehhez érdemes egy laptopot hozni. Általában sikerül és tudunk skypon beszélni az otthoniakkal.

Hát ennyi a kapcsolattartásról. Kicsit nehézkes, de megoldható.

Haza utazás és érkezés

Nagy izgalmakkal telt az indulás, mi péntek hajnalban indultunk, a MALÉV szerdán sztrájkot hirdetett. Folyamatosan érdeklődtünk, de nem tudtak válaszolni, hogy mi várható. Reménykedtünk, hogy minden rendben lesz mind az indulásnál, mind az érkezésnél.
Kimentünk a pekingi reptérre, becheck-oltunk, a kapunál Bálintka bébiételes üvegjei fennakadtak, de szerencsére egy kis tanakodás után visszaadták és jó utat kívántak. Rövid várakózás után, kis késéssel felszálltunk. Ez utóbbi nagyon jól sikerült, Bálintka szépen elaludt, mi is próbálkoztunk több-kevesebb sikerrel. A tv-ben Magyarországról vetítettek csodás filmeket, kedvet kapni a tájak felderítésére. Az étel és a kiszolgálás megfelelő volt, Bálintka ételét is megmelegítették kérésünkre.

Budapest fölé érve fények, autók képe tárult szemünk elé. Egy-más helyszínt felismertünk, annyira jó érzés volt látni fentről az apró mozgó és villogó fényeket.

Leszállás után azért szembesültünk a sztrájk által okozott problémákkal. Késtünk, és az útlevél ellenőrzés nagyon lassú volt, két gép érkezett, és egy kapu működött. Az ellenőrző tiszt türelmesen átnézte mindenki útlevelét, úgy éreztük sosem érünk át. Bálint nehezebbnek tűnt, kabátok és a kézipoggyász súlya alatt roskadoztunk.
Aztán egy külföldi utas észrevett minket és hangos kiabálás mellett előre vezényelt bennünket.
Az áthaladás után már csak a csomagokra kellett várnunk, - megjegyzem nem keveset - és már mehettünk a VÁM vizsgálatra. Ott még az útlevelünket sem kérték, de a kínai állampolgárokat rendesen kipakoltatták.
Aztán irány az autó és már gurultunk is hazafelé.

Remélem pár hónapon belül jó, eredmények láthatóak Bálintkánál és erről örömmel tájékoztathattok mindenkit.

 

© 2009 Együtt Bálintkával Alapítvány